2014. május 19., hétfő

Nászajándék vagy pénz?


Régi szokás, hogy illik valamivel viszonozni az esküvői meghívást, ennek módja azonban az elmúlt években igen jelentősen megváltozott. Míg régen egyértelmű volt, hogy a vendégek ajándékot visznek a párnak, mára sokan inkább az ajándék árát szeretnék meg kapni. Van, aki ezt teljesen természetesnek találja, mások viszont sértőnek érzik, hogy az ifjú pár nem tart igényt az ajándékára. A házasulandók éppen ezért az esetek többségében nehezen döntik el: ajándékot kérjenek, vagy pénzt?



Miért adnak ajándékot?

A nászajándék funkciója régen az volt, hogy az esküvőt követően összeköltöző fiatalok könnyebben berendezhessék otthonukat – nem véletlen, hogy a nászajándékok többsége háztartási kellékekből kerül ki. Tény azonban, hogy manapság a legtöbb pár már évek óta együtt él, mielőtt házasságra adják a fejüket, vagyis van egy jól berendezett lakásuk, így az ajándéknak már nincs sok értelme, hiszen általában mindenük megvan, ami kell, ugyanakkor a pénz mindig jól jön és gyűjthetitek az esküvőn például egy ilyen jópofa Pénzgyűjtő dobozkában!

Hogyan közöljük?


Ha úgy érezzük, több hasznát vennénk a pénznek, mint néhány kenyérpirítónak, kávéfőzőnek, esetleg ágyneműnek, már csak ennek közlése van hátra. Vicces formában beleírhatjuk kérésünket a meghívóba, azonban ez esetenként ellenérzést válthat ki. Ma már a legtöbben rákérdeznek, hogy ajándékot szeretnénk-e, vagy pénzt. A legokosabb talán az, ha megvárjuk, míg megkérdezik, és ekkor egyenesen megmondjuk. Természetesen lesz, aki nem kérdez, vagy a válasz ellenére ajándékot ad. Ebben az esetben a legokosabb, ha egyszerűen megköszönjük az ajándékot, így garantáltan nem lesz sértődés.

Képek: Pinterest

2014. május 12., hétfő

Ha nyárvégi vagy őszi esküvőre készülsz, de még nem tudjátok hol is legyen, íme néhány hasznos tipp, hogy mire figyeljetek az esküvői helyszín kiválasztásakor

Az esküvőtökre készülve az egyik legfontosabb feladat a ruha kiválasztása mellett az, hogy felkutassátok a legmegfelelőbb helyszínt. Az alábbiakban találtok néhány praktikus szempontot, amelyeket nem tanácsos figyelmen kívül hagyni. 



Mindenki férjen el kényelmesen

Először döntsétek el, hogy szűk körben tartott vagy nagy esküvőt szeretnétek-e.
Állítsátok össze a vendéglistát, majd ez alapján keressetek egy megfelelő méretű helyszínt, például éttermet, szállodát vagy rendezvénytermet.
Figyeljetek arra, hogy a vendégeiteknek ne kelljen nyomorogniuk; kényelmesen el tudjanak haladni az asztalok között, és tánc közben se ütközzenek egymásnak. De a hely túl nagy se legyen, hiszen lehangoló látvány lehet, ha a tánctér szinte üresnek hat akkor is, ha a fél násznép ropja.

Legyen lehetőség kissebb zugok kialakítására

Ésszerű, ha elkülönítitek egymástól az étkezésre, a táncra és a beszélgetésre alkalmas helyeket; így a tortaevők kezéből nem repül ki a villa, ha valaki a táncba belefeledkezve véletlenül meglöki őket, és az örömszülők is hallják majd egymás szavát a zenétől. Olyan helyszínt keressetek, amelyet kialakításának köszönhetően egyszerűen fel lehet osztani.

A helyszín stílusa is legyen hozzátok illő

Döntsétek el, milyen stílusú lagzit szeretnétek: klasszikus, modern vagy extravagáns?
Lesz-e valamilyen különleges téma vagy, hogy milyen színek fognak uralkodni a dekorációnál.
Olyan helyszínt válasszatok, ahol a hely adottsága, berendezése nem üti az elképzeléseket, mert egészen más a stílusa, vagy a kiegészítők forma-és színvilága, mint amit szeretnétek.

A választás során minden részletet vegyetek figyelembe, így biztos, hogy jó döntés fog születni.



Kép forrás: Pinterest